Ötletből jövő

Véget ért az 5letből jövő!




Véget ért a AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. által szervezett 5letből jövő! elnevezésű játékos gazdasági vetélkedő harmadik évada. A vetélkedő döntőjét, az élő showt a kecskeméti Four Points by Sheraton Hotelben rendezték meg március 12-én, kedden. Az idei győztes a kiskunhalasi 2ZsVRF fantázianevű csapat lett, akik a verseny fődíjával, 1 millió Ft-tal térhettek haza. 

Az 5letből jövő! vetélkedőt 2016 óta immáron harmadik alkalommal rendezi meg az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. Az első évben csak kecskeméti diákok jelentkezését várták, tavaly a megyei kiterjesztésnek köszönhetően már számos Bács-Kiskun megyei településről érkeztek pályázók, míg idén még egy megyei jogú város, Szeged is bekapcsolódott a vállalkozói vetélkedőbe.

 Az 5letből jövő! verseny számos újítást tartalmazó idei játékának 55 csapat vágott neki. Közülük a hat mérföldkőből álló online fordulók során öt csapat vívta ki a fináléban való részvételt, és kapott lehetőséget, hogy bemutassa a vállalkozókból és pénzügyi, gazdasági szakemberekből álló zsűrinek üzleti tervét. A 10-11. osztályos középiskolásokból álló csapatoknak a zsűri és a nagyszámú nézőközönség előtt 25 perces prezentáció keretében kellett ismertetniük ötletüket és annak kidolgozott üzleti tervét, az ötlet tervezett megvalósításának menetét.

 

A zsűri tagjai voltak Horváth József, az UniCredit Bank Zrt. vállalati régióvezetője, Boros Áron, az MKB Consulting Kft. ügyvezetője, Héjja János, a Peki Restaurant Kft. ügyvezetője, Dr. Pázmándi Kinga, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja és Palásti György, a Onecreative Marketing Professional Kft. ügyvezetője.  

 

A szakmai zsűrinek nem volt könnyű dolga, hiszen mind az öt csapat életképesnek ígérkező és valós problémára megoldást kínáló ötlettel próbálta meg elnyerni a fődíjat. Az ítészek végül egyórás egyeztetés után úgy döntöttek, hogy idén a 2ZsVRF nevű kiskunhalasi csapat viheti haza a szabadon felhasználható nyereményt. A verseny idei évi újításai között bevezetett virtuális bankkártya is nagy sikert aratott. A verseny főtámogatói jóvoltából a döntőbe jutott csapatok a verseny kihívásokkal teli hónapjai során a virtuális bankkártyájukon megspórolt összeget is elnyerték.

 

A verseny végeredménye: 

1.

2ZsVRF csapat 

Szilády Áron Református Gimnázium és Kollégium, Kiskunhalas

1.helyezett nyereménye: 1.000.000 Ft

 

2.

Pentagok csapat

Bányai Júlia Gimnázium, Kecskemét 

2.helyezett nyereménye: 750.000 Ft

 

3.

E5fős Társaság csapat

Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium, Szeged

3.helyezett nyereménye: 500.000 Ft

 

3.

Egyenlőbbek csapat (holtversenyben) 

Kecskeméti Református Kollégium Gimnáziuma, Kecskemét

3.helyezett nyereménye: 500.000 Ft

 

5.

EconoMates csapat

Szegedi Kőrösy József Közgazdasági Szakgimnáziuma, Szeged

5.helyezett nyereménye: 200.000 Ft

 

A díjátadó ünnepségen a verseny fővédnökeként Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte a diákokat, és reményét fejezte ki, hogy a megszerzett tapasztalatok a fiatalok javára fognak válni. „A csapatban fontos a domináns személy, de az együttműködési morált mindig alakítani kell“ – hangsúlyozta a polgármesterasszony.  

 

A versenyt számos, a fiatalok oktatása, pénzügyi nevelése és az innováció mellett elkötelezett szervezet is támogatta, köztük a főtámogató UniCredit Bank Zrt. és a Városi Alapkezelő Zrt. 

 

A támogatók között köszönthettük továbbá a következő szervezeteket: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, MKB Bank Zrt., MKB Consulting Kft., Neumann János Egyetem, Consol Trade Kft., valamint a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara.