Ötletből jövő

#NYERTESCSAPAT #JÖVŐRETEIS #ELSŐMILLÁNK




Kicsivel a döntő után az első 5letből jövő! verseny nyertes csapata a Gute Frage válaszolt 5 kérdésünkre.

 

Amikor jelentkeztetek mit gondoltatok, miről fog szólni a verseny?

- A legelején fogalmunk sem volt arról, hogy miről is fog szólni ez a verseny. Voltak ugyan gyakorlófeladatok, de igazából akkor tudatosult, hogy ez egy több fordulós, kemény dolog lesz, amikor első alkalommal a mentorunknál Horváth Attilánál jártunk. Az online forduló során végül az utolsó feladat volt a legösszetettebb és az igényelte a legtöbb munkát. Szerencsére a mentorunk, Horváth Attila igazi vezető, mindenben segített nekünk, de soha nem telepedett ránk. Volt, amiben nem azt a megoldást választottuk, amit ő javasolt volna, de mindent átbeszéltük közösen. Jó érzéke volt ahhoz, hogy miben kell még igazán fejlődnünk és végig a verseny során azt éreztük, hogy maximálisan támogat bennünket.

 

Arra számítottatok, hogy be fogtok kerülni a döntőbe?

- Ha őszinték akarunk lenni, akkor nem. Valójában a játék során végig az aktuális feladatokra koncentráltunk, így szinte csak a döntő napján tudatosult bennünk, hogy tényleg bekerültünk. Az előtte lévő pár nap nagyon húzós volt. Pont akkor volt a tavaszi szünet, mindenki elutazott, nagyon az utolsó pillanatra maradt ezért kapkodtunk kicsit. Ketten vagyunk Kecskemétiek, mindenki más vidéki városból való, és így nehéz a közös munka. Sokan kérdezték, hogy mi motivált bennünket? Az egy millió forint, amit kapunk? Nem, hanem inkább az, hogy az ötletünket vigyük tovább. A pénz sem elhanyagolható persze, de másodlagos. Maga a feladat sokkal motiválóbb volt és az, hogy a munkánknak van eredménye. Bekerülni a döntőbe viszont elég nagy választópont. Ha bekerülsz, akkor már muszáj megcsinálni.

Milyen volt az élő-showban szerepelni és nyerni?

- Szerencsések voltunk, hogy mi lehettünk az utolsó prezentálók, így végignézhettük a többi csapat előadását. Jó volt látni, hogy ők is izgulnak és előadói szempontból figyelni azt, hogy mire kell koncentrálni és kicsit másként csinálni. Az eredményhirdetéskor egy ideig el sem hittük, hogy elsők lettünk. Amikor a műsorvezető, Kovács Áron kimondta, hogy ki lett a második, már minden tekintet ránk szegeződött. Az ismerősök felénk fordultak és mindenki bennünket fotózott. A suliban másnap már mindenki tudta, hogy kik vagyunk és gratuláltak. A nyeremény táblával sétálgattunk egész nap a folyosón. Mindenki nézte, nagyon jó volt. Még az egyik drogáriában is gratuláltak nekünk, amikor vásároltunk, mert láttak minket az újságban.

Azóta foglalkoztatok a projekttel?

- Beszéltünk arról, hogy mi legyen, merre induljunk el. Hamarosan összeülünk és kitaláljuk a folytatást.

Szeptemberben indul az új verseny. Miért ajánlanátok a kecskeméti fiataloknak, hogy jelentkezzenek?

- Hatalmas élmény volt és sokat tanultunk. Jobban és átfogóbban megértettük a témát, mintha a tanár elmondta volna, vagy meg kellett volna tanulni dolgozatra. Sok tapasztalatot szereztünk és ezeket később használni is szeretnénk a saját ötleteink továbbfejlesztésében. Ezer éve barátnők vagyunk, most mégis jobban megismertük egymás erősségeit. Sikerült jó kapcsolatokat kiépítenünk olyan emberekkel, akiknek a szakértelme később még sok segítséget jelenthet.