Nagyszabású élő show-val zárult az 5letből Jövő!




Nagyszabású élő show-val zárult az AIPA Nonprofit Kft. által szervezett 5letből Jövő! játékos gazdasági vetélkedő májusban. A versenyben a csapatok munkáját egy helyi vállalkozókból álló mentorcsapat segítette, a döntő során pedig egy négy tagú szakmai zsűri értékelte.

Bevonásukkal nem titkolt célunk volt, hogy megteremtsük egy szélesebb körű társadalmi felelősségvállalás lehetőségét, és elősegítsük, hogy a generációk átadják egymásnak a tudásukat, hiszen küldetésünknek érezzük a magyar társadalom szemléletformálását. Bíztunk abban, hogy a személyes tapasztalatokon alapuló információátadás sokkal hitelesebb, kézzelfoghatóbb és életszagúbb segítséget jelent a diákoknak, mint ha csak könyvekből és szakmai tartalmakból dolgoznak. Összeállításunkban a döntőbe jutott csapatok mentorait valamint a zsűri elnökét kértük fel, hogy összegezzék a játék során szerzett tapasztalataikat.

Finta Zita PAE-kancellár, zsűrielnök: – Nagyon örültem, amikor felkértek az 5letből Jövő! zsűrielnökének. Fő motivációm volt, hogy kapcsolatot teremtsek a középiskolás korosztállyal, és közgazdászként fontosnak tartom, hogy már ők is korszerű ismereteket szerezzenek ezen a területen. Az érintett korcsoporttal napi szintű a kapcsolatom, hiszen az én gyermekeim is ennyi idősek, rajtuk keresztül rálátok a középiskolások érdeklődési területeire, és azt tapasztalom, hogy ők új szemléletmóddal, számtalan ötlettel, kreatívan, sokféle megközelítéssel fordulnak a világ felé. Ugyan nem minden csapattal találkoztam, mert a döntőbe jutott diákok munkáját, terveit ismerhettem csak meg, ők azonban egytől egyig nagyon felkészültek voltak: új ötletekkel, innovatív elképzelésekkel leptek meg bennünket. A prezentációkon korukat meghazudtoló magabiztossággal léptek színpadra. A pályamunkák a gazdasági élet több területét megjelenítették, többek között a mezőgazdaságot, a vendéglátást, a kereskedelmet is. Jó volt látni, hogy a diákok új szemszögből közelítették meg a feladatot, és hogy számtalan jól használható ötlettel álltak elő a megvalósításakor. A döntőben a csapatoknak kész üzleti terveket kellett bemutatniuk azzal a céllal, hogy meggyőzzenek bennünket, a bírálóikat, és a projektjük mellé álljunk. A sorrend felállításában nagyon nehéz dolgunk volt. Potenciális tőkebefektetőkként mérlegeltünk, pontoztuk a prezentációkat, így jutottunk arra az eredményre, hogy a Gróf Károlyi Sándor Szakgimnázium GuteFrage csapatát soroljuk az első helyre. Minden prezentációról elmondható, hogy kreatív, innovatív jellege egyediséget mutatott be, így a zsűri csak hosszas, minden szempontra kiterjedő elemzés után tudott dönteni. A vetélkedőre felkészülve a középiskolás diákok betekinthettek a gazdaság területeibe, talán néhányuk kedvet kapott ahhoz, hogy tudását a Pallasz Athéné Egyetem valamelyik karán tegye teljessé. Az egyetem képzési portfólióját bővíteni szeretnénk gazdaságtudományi képzésekkel, ezért tervezzük a gazdaságtudományi kar megalapítását is. Az egyetem szenátusa 2017. június 12-ei ülésén arról határozott, hogy Gazdaságtudományi Tudásközpontot hoz létre, melynek kifejezetten az célja, hogy bővítse a kecskeméti gazdaságtudományi képzés profilját és volumenét. Azok a középiskolás diákok, akiket a gazdaságtudomány egyes területei érdekelnek, sikeres felviteli vizsga esetén már a kar képzésein is továbbtanulhatnak.

Horváth Attilaa Gute Frage csapat mentora: – A Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft. cégvezetőjeként érdekesnek ítéltem a felkérést, ugyanis én cégvezető vagyok, és nem tulajdonos, ami egészen más álláspont, de mivel szeretem az ilyen jellegű kihívásokat, örömmel elfogadtam. A versenyt fiatal felnőtteknek hirdették meg, ezért fontosnak tartottam, hogy menet közben is megmaradjon a játékossága. Mentorként komoly missziónak éreztem elérni, hogy a feladat ne riassza el a lányokat, de mégis az életszerűség felé terelje őket. Embere válogatja, ki hogyan dolgozik. Azoknál a csapatoknál, akik a döntőbe jutottak, érezhető volt, hogy a mentor egyben menedzseli is őket. Voltak határidők, melyeket be kell tartatni. Lássuk be, ez nem mindig bizonyult egyszerűnek, hiszen a csapattagok életében nem csak ez volt fontos. Mi felnőttek a határidők világában élünk, tudjuk, hogy egy késedelem akár jogvesztő is lehet. Például az energiahivatal felé történő adatszolgáltatás határidejének elmulasztása komoly szankciókkal jár. A mérföldkövek során a fiataloknak lehetőségük volt belelátni egy vállalkozás megszületésének folyamatába. A döntő zsűrizésekor azonban figyelni kell arra, hogy ez a korosztály talán még nem tud elmerülni az üzleti élet igényelte mélységekig. Nem titok, hogy mi még előző éjszaka is próbáltunk a Sheratonban. Mindig mondtam a lányoknak, hogy elsősorban az ötletnek kell megállnia a helyét, ugyanakkor el is kell adni azt az ötletet. Ez nem mindenkinek jön egyből, ezt gyakorolni kell. A prezentációs tréninggel szerencsére lehetőségünk nyílt erre, és a csapattagok éltek is ezzel. A győzelem remek érzés, de azt mondtam a lányoknak, hogy az egészért legyenek hálásak, mert azt a tudást, amit itt kaptak, nem tanítják az iskolában. Azok közül, akik vállalkozni szeretnének, senkinek nem segítenek ennyit. Amennyiben jövőre is indul a verseny, ismét szívesen segítem bármiben a szervezők munkáját, és örömmel ajánlom a részvételt mind a cégvezetőknek, mind pedig azoknak a gyerekeknek, akiket érdekel a vállalkozások világa.

„A győzelem remek érzés, de azt mondtam a lányoknak, hogy az egészért legyenek hálásak, mert azt a tudást, amit itt kaptak, nem tanítják az iskolában.”

 

  

Ittzés Tamás, a Négyszer kopog az ördög csapat mentora: – Tulajdonképpen azt kaptam a versenytől, amit vártam. Egy pozitív és egy kevésbé pozitív meglepetést tudnék azonban kiemelni. A pozitív, hogy mennyire érdeklődő és kreatív ez a középiskolás korosztály, milyen jó velük dolgozni, mert nem azok a magukba forduló, telefont nyomkodó diákok, amilyeneknek sokszor gondoljuk őket. A Bohém Ragtime Jazz Band zenekar vezetése mellett 25 évig tanítottam ezt a korosztályt, most pedig egyetemen oktatok, így van tapasztalatom ezen a téren. Ezek a srácok nagyon jó értelemben álltak hozzá a tanuláshoz és az önfejlesztéshez, mert ez a verseny valahol erről is szólt. Ami viszont meglepő volt, az az, hogy mennyire nehéz új, életképes ötletet hozni. Volt egy csomó jó elképzelésünk, de egy kis utánanézést követően mindről kiderült, hogy már létezik, vagy üzleti szempontból nem életképes, csak érdekli a gyerekeket. Persze teljesen normális, ha azt akarják csinálni, ami izgatja a fantáziájukat, sőt, én is ebbe az irányba terelgettem őket, de nagyobb hangsúlyt helyeztem volna a praktikumra. A kezdetekkor volt néhány buktató, de kétségtelen, hogy nagyon nagy a mentor szerepe. Fontos, hogy mi is motiváltak legyünk, ugyanakkor nem szabad a srácok helyett dolgozni, és némi terelgetés mellett hagyni kell őket kibontakozni. Azt gondolom, hogy sok gyakorlati tudást kaptak, de ezek inkább rejtett adományok, amelyek később jönnek elő. Valamennyi üzleti érzéküknek eleve lennie kellett, hiszen már a felhívás is szelektált. A döntő után én mondtam nekik, hogy a praktikus részét is élezzék ki a dolognak, és ne csak elméletben, hanem a valóságban is álljanak neki egy cég létrehozásának. Ebben én már nem nagyon tudok nekik segíteni, mert rengeteg feladatom van, például az új operám körül, de mentori szerepet a következő verseny során is szívesen vállalnék.

  „Ezek a srácok nagyon jó értelemben álltak hozzá a tanuláshoz és az önfejlesztéshez, hiszen ez a verseny valahol erről is szólt.”

 

 

Juszkó Anita, a Refpenta csapat mentora: – Már az elején nyilvánvaló volt számomra, hogy a csapatomkapcsán öt olyan fiatalemberről van szó, akik kellőképpen ambiciózusak. A Four Points by  Sheraton Kecskemét Hotel és Konferencia Központ értékesítési igazgatója vagyok, emellett óraadó a helyi vendéglátó-ipari szakközépiskolában. Tapasztalatom szerint ritka, hogy öt ilyen – a szó legjobb értelmében véve – tudatos és tudásra szomjas fiatal összejöjjön egy csapatban. A feladatok során hétről-hétre sikerült mindig valami pluszt beletenniük a munkába, nagyon intelligens, jól nevelt fiatalok, ezért különösen élveztem a velük való munkát. Az, hogy az 5letből jövő! versenynek létjogosultsága van és folytatni kell, számomra nem is kérdés. Igazán innovatív, jó a gondolat és remek lehetőség a diákok számára, hogy az önképzés lehetőségét, az információgyűjtést, valamint annak helyes feldolgozását tanulják meg. Azt gondolom, minden résztvevő csak nyert, mert ezen a vetélkedőn a mai modern élet kihívásaival találkoztak. Mentori tanácsaimmal nem akartam befolyásolni a csapatom tagjait, inkább csak kérdeztem, a válaszokat mind ők keresték és vitatták meg. Természetesen volt,  amivel nem feltétlen értettem egyet, de ez nem is baj, mert pont azt láttam a verseny leghasznosabb részének, hogy önállóságra és a döntések széles látókörű előkészítésére nevel. A harmadik helyezés okozott némi csalódást a csapatnak, de idővel azt is belátták, hogy ez egy verseny volt, ahol nem győzhet mindenki. A közösen átélt döntő még jobban összekovácsolta őket és megerősítette a hitet az ötletükben."

" Mentori tanácsaimmal nem akartam befolyásolni a csapatom tagjait, inkább csak kérdeztem, a válaszokat mind ők keresték és vitatták meg.”

 

 

Somos Bálint, az Iván és a többiek csapat mentora: - Nagyon hasznosnak tartom a versenyt és külön tetszett, hogy az elején játékos formában közelítettük meg a témát. A mérföldkövek előrehaladtával viszont egyre inkább a szakmai feladatoké lett a főszerep és az üzleti terv készítésekor már keményen oda kellett tenni magunkat. Az 5letből jövő! által a fiatalok is beleláthattak a vállalkozói szféra mindennapjaiba, az előnyökbe és a nehézségekbe egyaránt. Amikor eljöttek hozzánk az irodába, szimpatikus volt nekik, hogy egy ilyen fiatal srác, mint én is lehet vállalkozó. Sokkal elérhetőbb lett számukra a lehetőség gondolata. Amikor megvolt a végső ötlet, és elkezdtem mondani a tanácsokat, hogy hogyan lehetne ezt a vállalkozást elindítani, akkor az egészet jobban a magukénak érezték. Segítettem nekik, amiben csak tudtam, támogattam őket, de nem dolgoztam helyettük. A csapatkapitány nagyon kreatív és céltudatos volt, le a kalappal előtte. A jelenlegi oktatási rendszerben az a rossz, hogy mindenkinek jónak kell lennie mindenből és nehéz megtalálni a valódi hivatásodat. Én például a középiskolában alig értettem a matematikát, de az idegen nyelvek mindig is ragadtak rám és ma hat nyelven beszélek. Egy saját vállalkozás lehetőséget ad, hogy arra alapozd a jövődet, amihez a legjobban értesz, és amit a legszívesebben csinálsz. Mi a döntő előtt két nappal koncepciót váltottunk és lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy lecsúsztunk a dobogós helyekről. Ráadásul első prezentálók voltunk, ami nagyon nehéz szerep, ennek ellenére azok a hiányosságok, amiket a zsűri felvetett, valósak voltak. Én úgy gondolom, hogy minden rosszban van valami jó, sőt a sikerből nem lehet annyit tanulni, mint a kudarcból. Mivel több versenyre is járnak a srácok, így azokon már használhatják az itt szerzett új tapasztalataikat. 

 

 

„Egy saját vállalkozás lehetőséget ad, hogy arra alapozd a jövődet, amihez a legjobban értesz, és amit a legszívesebben csinálsz."